Nyitókép: Kismaros / Orbán Viktor Facebook-oldala
Azt, hogy mekkora kártérítésre számíthatunk árvízkár után, leginkább az határozza meg, hogy a szerződésünk pontosan milyen károkra és mekkora értékig nyújt fedezetet. A gyors cselekvés ugyanakkor jelentősen lerövidítheti a kártérítési folyamatot. Ma már biztosnak látszik, hogy az idei árvizek után is milliárdos kártérítéseket fizethetnek a biztosítók, ám mint mindig, most is felmerül a kérdés, hogy ki és mekkora kártérítéssel számolhat a természeti csapás után.
A lakásbiztosítás már többnyire elég
Ami a legfontosabb, hogy az árvíz azok közé a káresemények közé tartozik, amelyre alapesetben a sztenderd lakásbiztosítási konstrukciók is fedezetet nyújtanak: tehát akinek van élő szerződése, számíthat valamekkora kártérítésre.
Nem mindegy ugyanakkor, hogy mióta él az adott szerződés: az árvizeknél a biztosítók ugyanis legalább 15 napos várakozási időt szoktak beiktatni.
Utóbbi azt jelenti, hogy a biztosító kockázatvállalása csak ennek az időszaknak a leteltével kezdődik meg: ezzel a szolgáltatók – érthetően – azt próbálják elkerülni, hogy a veszélyeztetett területeken élők közvetlenül az áradás előtt kössenek szerződéseket.
Nagyon fontos tudnivaló az is, hogy az árvíz fogalmába a bel- és talajvíz nem tartozik bele:
tehát ha az ingatlant például belvízkár éri, a szolgáltatók nem lehet kártérítésre számítani.
Szintén nem elhanyagolható, ám érthető megkötés az árvíz okozta károknál, hogy az ingatlan nem fekhet hullámtérben, illetve ártérben sem, hiszen ilyenkor már olyan magas lenne a kockázatviselés, és azzal együtt a díj mértéke, amit az ügyfél már nem tudna megfizetni.
Nem mindegy, hogy mire nyújt fedezetet a szerződés
Ha már biztos, hogy az adott ingatlan lakásbiztosítási szerződése fedezetet nyújthat árvízkárokra is, akkor az érdemes utánanézni – ha esetleg nem volnánk ezzel tisztában –, hogy a biztosítási védelem csak az ingatlanra, vagy az ingóságokra is vonatkozik-e.
Ha az előbbi eset áll fenn – az alap lakásbiztosítási konstrukcióknál ez a jellemző –, akkor csak magában az épületben keletkezett károk után számíthatunk kártérítésre. Ha viszont az ingóságokat is védi valamekkora biztosítási fedezet, akkor a lakásban lévő értékekben keletkezett károk megtérítésére is számíthatunk.